poetry by Zoltán Komor

bilingual poetry in English and Hungarian

The Heart Hole Controller (EN)

This morning is dripped wax
that you need to scrape off the tabletop with your nails.
The carcass of a swan floats on top of the instant coffee.
They say it is the most faithful animal,
eternally monogamous.
But you see, a dead bird no longer loves anyone,
and, in fact, we don’t like corpses too much either,
because death transforms everything into foreign matter.
Sometimes I even poke the body out of the coffee
if there’s a corpse in it.

Flames hang on wax hooks,
epilated coffins.
They say that the soil itself is the most faithful animal.
It holds you and purrs when you walk on it,
knowing it will get you in the end,
and it throws its aspic worms at you.

Every thought is a hairy mold that grows all over your brain.
You are rushing so fast into the passing that you forgot to rot,
but we know, we know everything is a pillow made of wasps under your butt,
a hammer to which you’ve glued broken teeth.
You are the only butcher around, but there is nothing left to kill here.
You are wading through your own corpse, trying to shine out from your own openings.
This is the only thing we are good at: building cell walls between us and the world
and listening to whatever the neighbor is up to.

They say that the soil itself is the most faithful animal,
but it only laughs at you if you throw just a bone.
This morning is dripped wax.
In the kitchen, the refrigerator, this great reptile, is molting its skin.
As far as erotica is concerned,
some gold-mouthed sea squirts are dying, wrapped in stockings.
It’s okay if we are living the lowest form of life
if the resolution itself is high quality.

You are just like an ostrich,
but you stick your head into your own skull.
You wanted to dig down right into your thoughts
but you only got to your hair follicles.
Sometimes you pull some humanity out of yourself,
like how a magician grabs a rabbit from a shattering cylinder.
You show it around, and the audience claps.
Then you crawl back behind your cracked atrium walls and continue to rot.

Yes, this is the place you were looking for because this is the engine room,
the foggy seashore of burned brain cells, the bird seat of fear,
the unhappy mushroom farm where you can only be ashamed.
They said they would knead a heart for you from hymens,
which, if they fuck until the day you die, won’t break.
Then a tiny ash grain fell on it,
and a crater grew into it.
But in such a windy world as this,
it’s always beneficial to live with a holey heart.

When coming, I try to squeeze myself out of my own dick,
giving birth to me,
to pour out of a hole and never return to myself.
But there are walls that you cannot strike through.
The rainbow is a rainbow, is just a rainbow,
a bridge made from dead, glued dragonflies.
Wingless angels try to walk through them,
back and forth.
The human brain is a squalid little sea cucumber;
in a couple of decades, it shits all over its bone aquarium.
It doesn’t even survive when you try to get it a new home.
No one in their right mind would keep one.

The rainbow is a rainbow, is just a rainbow,
the high-quality orgasm rotting in the pillow, shitlogs in stockings,
a tulip butcher trapped in the bone chambers.
The dead rabbit swells and explodes in the magician's cylinder.
I am the engine room of something,
but I’m not sure what to control, or why, or what for.
I don’t even understand the working mechanisms of the machines
that drive me.
I can only read the prohibition signs
that say: Welcome to Hell,
where the use of open flames is not allowed.
There are no lifts around, just burdens,
and please don’t feed the dead birds.

---

Szívlyukvezérlő (HU)

elcsöppent viasz ez a reggel
amit körömmel kell úgy-ahogy lekaparni az asztallapról
egy hattyú teteme úszkál az instant kávé tetején
azt beszélik, a leghűségesebb állat
örök monogám
de látod, a döglött madár az nem szeret már senkit
és tulajdonképp mi sem szeretjük eléggé a tetemeket
a halál idegen anyaggá alakít mindent
olykor még a kávéból is kipiszkálom, ha akad benne hulla

viaszkampókra akasztott lángok
epilált koporsók
azt beszélik, a föld a leghűségesebb állat
megtart és dorombol, amikor rajta jársz
tudja, végül úgyis megkap
és rád ereszti kocsonyás férgeit

a gondolat fényszőrös penész, ami benövi az agyat
ez is rohadás, az is rohanás az elmúlásba
és persze borzalmas fájdalom, darázspárna a seggecskéd alatt
kalapács, amire törött fogakat ragasztottál
egyedül vagy, mészáros
de itt nincs már mit megölni
a saját hulládban gázolsz – tulipánban, tyúkmájban
lüktetésben ragyogtál – bevilágítottad réseid
ehhez értünk: sejtfalakat építeni magunk és a világ közé
s folyton hallgatózni rajta,
ugyan mit művel a szomszéd

azt beszélik, a föld a leghűségesebb állat
de kiröhög, ha csak egy csontot dobsz neki

elcsöppent viasz ez a reggel
a konyhában a bőrét vedli a hűtőgép, ez a nagy hüllő
ami az erotikát illeti,
néhány zsákállatka csöndesen haldoklik harisnyában
az se baj, ha ez már a leépülés
csak full HD legyen a felbontás

olyan vagy,
mint egy strucc,
csak te már a homlokodba dugod a fejed
a saját gondolataidig akartál leásni
de a hajhagymákig jutottál
olykor kihúzol magadból némi emberséget,
mint bűvész a nyulat egy foszladozó cilinderből
körbemutogatod, megtapsolnak
és már mész is vissza a repedezett szívpitvarfalak közé rohadni
jó helyre jöttél, mert ez itt a gépház
az égetett agysejtek ködtelepe, az irtózat madárülőkéje
a boldogtalan gombatelep,
ahol csak szégyenkezni szabad
azt mondták, olyan szívet gyúrnak neked szűzhártyából,
amit ha a halálod napjáig kefélnek, akkor sem szakad át
aztán ráhullt egy hamuszemcse
és belé nőtt egy kráter
de egy ilyen huzatos világban
muszáj lyukas szívvel élni

orgazmuskor megpróbálok kinyomulni a saját farkamból
megszülni magam mások helyett
kiáradni egy lyukból, vissza se térni hozzám
de vannak falak, amiket nem lehet átütni
a szivárvány az szivárvány az szivárvány
döglött szitakötőkből ragasztott híd,
amin szárnyatlan angyalok közlekednek
el-vissza
az emberi agy rusnya tengeri uborka
pár évtized alatt teliszarja a csontakváriumát
a költöztetést se éli túl
eszetlen, aki azt tart

a szivárvány az szivárvány az szivárvány
a párnába rohadt HD orgazmus, a teliszart harisnya
a csontból kinyomuló tulipánmészáros
a bűvész cilinderében a nyúltetem felpuffad
és szétrobban
valaminek a gépháza vagyok
de nem tudom, ugyan mit kéne vezérelnem
mit, hogyan, mivel és miért
a saját gépeim működését
sem értem, csak a tiltótáblákat tudom elolvasni
miszerint ez itt már a pokol
és tilos a nyílt láng használata
felvonó az nincs, csak terhek vannak
kérlek, ne etesd a döglött madarakat.

---

Zoltán Komor was born on June 14, 1986, and lives in Nyíregyháza, Hungary. He writes surreal short stories, which have been published in various literary magazines, including Horror, Sleaze and Trash; Drabblecast; The Phantom Drift; Gone Lawn; Bizarro Central; Bizarrocast; Thrice Fiction Magazine; The Missing Slate; The Gap-Toothed Madness; Wilderness House Literary Review; and Kafka Review, among others. His first English-language book, Flamingos in the Ashtray: 25 Bizarro Short Stories, was released by Burning Bulb Publishing in 2014. Later that year, Tumour-djinn was published by MorbidbookS, followed by Turd Mummy, released by StrangeHouse Books in 2016. His most recent novel, The Radiator Boy and The Holy Country, was published by Potter’s Grove Press in 2021.